Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány
Országosan is nagy ritkaságnak számít az, hogy egy helyi
alapítvány reklámok nélkül összesen tizenhatmillió forintot gyűjtött össze és
ajánl fel egy osztály működésére.
Ezt hangsúlyozta Szabó Éva főorvos, a veszprémi kórház Gyermekgyógyászati
Centrum vezetője, a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány kuratóriumi elnöke
csütörtökön egy átadáson a kórházban.
A főorvos elmondta, az alapítvány révén összesen egy év
alatt 16 millió forint értéket képviselő eszközökkel, felszerelésekkel tudják
segíteni a gyermekosztály működését, az ellátást, a betegek körülményeit.
Ezúttal monitort, légzéssegítő eszközt, inkubátorhoz új vezérlőegységet, az
intenzív osztálynak a gyermekek altatásához korszerű eszközöket adott át az
osztálynak, amit Horváth Ferencné ápolási igazgató vett át. Az alapítvány
segítségével korábban már adományoztak egyszer használatos eszközöket,
kanülöket, tubusokat az osztálynak.
Szabó Éva főorvos nagyra értékelte és kimagaslónak
nevezte országosan is azt, hogy egy helyi alapítvány ilyen jelentős összeggel
képes segíteni egy kórházi osztály működését.
Az átadás utáni a megjelent édesanyáknak és
kisgyermekeiknek Rábaközi Rita zenélt, énekelt, aki “A te hangodat ismerem –
énekkel, zenével az inkubátorok mellett” elnevezésű programból adott ízelítőt.
A Megyebál tombolajegyeinek árusításából befolyt teljes
bevételt a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány javára ajánlja fel a bál
szervezőjeként a Napló és kiadója.
A felajánlás az alapítvány mentési tevékenységét
támogatja, ugyanis hamarosan használatba vesznek egy új mentőautót, és a
meglévő belső felszerelés átalakítása és összeillesztése is jelentős
költségekkel jár, amit erre fordítanak, mondta Szabó Éva, az alapítvány
kuratóriumi elnöke, a Csolnoky Ferenc Kórház gyermekgyógyászati centrumának
vezetője. Úgy vélte, a felajánlás munkájuk elismerése is. Az alapítvány az év
minden napján készenléti szolgálatot tart fenn, hogy a megye, valamint Siófok
környékének beteg újszülöttjeit és koraszülöttjeit a perinatális intenzív
centrumba hozzák egy speciális felszerelésű mentőautóval. Emellett az újszülött
és gyermekintenzív osztályról a helyben nem megoldható beavatkozásokra
Budapestre is szállítják a csecsemőket.
A mentési tevékenység mellett az alapítvány a Csolnoky
kórház Újszülött-Koraszülött és Intenzív Centrumát (PIC) és Gyermekintenzív
Osztályát is támogatja. Az intézmény feszes gazdálkodása mellett nagy segítség,
hogy időről időre korszerű berendezéseket vásárolnak, legutóbb például egy
újraélesztő készüléket vettek kétmillió forintért, ennek révén a kórházon
belüli szállításkor is megoldott a kicsik lélegeztetése, mondta a főorvos.
A részleg az utóbbi években két európai uniós projektben
is részt vett: előbb 270 millió forint támogatást kaptak, amelyből egy
egységes, teljesen új gépparkot helyezhettek üzembe, emellett az elhasznált
felületeket és bútorokat újították fel. Tavaly a struktúraváltás projektben egy
kórteremmel bővült a gyermekintenzív ellátás és a géppark ott is lecserélésre
került.